PÁCSONY
800 éves
település
Önkormányzati tájékoztató
Az elmúlt év novemberében bővítettük a térfigyelő kamerarendszert. Több kamerát szereltünk fel, így a falu lefedettsége teljes körű lett.
Felhívjuk a lakosság figyelmét az átereszek, hidak tisztítására. Ez a háztulajdonosok kötelezettsége. Ahol indokolt, ott segítünk.
A Vas Megyei Kormányhivatal Vasvári Járási Hivatala települési ügysegédje községünkben ezután pénteken 11-13 óra között tart fogadóórát. Baranyainé Molnár Hajnalka telefonszáma: 70/400-85-15. Az alábbi ügyekben fordulhatnak a települési ügysegédhez: szociális ellátások, lakcímváltozás bejelentése, családtámogatási ellátások, nyugellátással kapcsolatos kérelmek, rokkantsági ellátások, egészségbiztosítással kapcsolatos kérelmek.
Ebben az évben 800 éves Pácsony. A fellelt első írásos emlék 1217-ből származik. Akkor Pachun nevet viselte községünk. Augusztus 19-én (szombaton) emlékezünk e jeles évfordulóra: őseink küzdelmeire, áldozatvállalásaira, példamutató munkájára, kitartására. Terveink szerint meghívjuk az elszármazottakat. Ünnepi szentmisén emlékezünk az elődökre, felszentelésre kerül a jubileumi zászló és márványtábla. Az alkalomhoz illő kultúrműsor után uzsonnára, baráti beszélgetésre várjuk a falu lakóit, a vendégeket. Este bál lesz sztárvendéggel, valamint tűzijáték színesíti a programot.
Március 15-én az 1848/49 évi forradalomra és szabadságharcra emlékezik az ország. Idén is feltűzzük a kokárdát, a nemzetiszínű szalagból készített bokrétánkat. Március idusa jelképezi számunkra a reményt, hogy minden zsarnokság megroppantható. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a magyar nemzet polgáraiként büszkén nézhetünk a múlt tükrébe, és erőt meríthetünk belőle a jövő kihívásaihoz.
1848/49 a ma élő nemzedék osztatlan öröksége. 1848 jelképe mindannak, amit népünk ebben a hazában Szent István óta alkotott, elszenvedett, amiért harcolt, hogy ne csak hírét hagyja a késői utódokra, hanem szabad nemzetként fennmaradjon. Bennünket ma nem a kényszer kötelez, hogy valóra váltsuk, amit a márciusi ifjak 12 pontja követel, melyekből néhány aktuális ma is. Soha többé nem engedhetjük meg, hogy bárki megalázza az emberek méltóságát, mert ezzel a nemzet méltóságát csonkítja.
Augusztusban, községünk fennállásának 800. évfordulóján megerősítjük, hogy Pácsony büszkén vállalja múltját és felszentelt zászlaja mögé felsorakozik, összefogással, tettekkel vállalja a jövő kihívásainak leküzdését. Így cselekedtek 1848 hősei is, példát adtak a világnak.
Nemzeti ünnepünk alkalmából, március idusán erőt, egészséget, boldogságot kívánok községünk minden családjának.
Pácsony, 2017. március 9.
Nagy István
Polgármester