Önkormányzati tájékoztató
A Képviselő-testület 20 tonnás súlykorlátozást vezetett be a Petőfi Sándor utcában és a temetőhöz vezető úton. A táblákat már megrendeltük és a közeljövőben kihelyezzük.
A község idei saját költségvetésében szerepel, hogy az első félévben kovácsoltvas kaput és 20 méter kovácsoltvas kerítést állítunk fel a temető bejáratánál. A templomban javítási munkálatok lesznek. (Festetjük az előteret, a templom előtti és a déli oldalon lévő két keresztet. A ledőlt vakolatot két helyen pótoljuk. A templom déli részén a hiányzó, illetve törött ablakszemeket kicseréljük.)
A Kossuth utca 7. szám melletti parkban az új hinta mellé európai norma szerinti csúszdát rendeltünk. Pályázatot adtunk be kistraktorra, hóekére, rézsűkaszára és pótkocsira.
A Falunapot augusztus 18-án (vasárnap) tartjuk. Sztárvendég: Sissi (Oravecz Szilvia) lesz.
A közelgő Nőnap (március 8.) alakalmából köszöntjük községünk lányait, asszonyait Az ünnep napján fogadják szeretettel majd jelképes ajándékunkat.
A Nemzeti Vagyonkezelő árverésen értékesítette a füves focipályát. A vevővel felvesszük a kapcsolatot.
Március 15-én az 1848/49. évi forradalomra és szabadságharcra emlékezik az ország. Népünk szívéhez talán ez a nap áll a legközelebb ma is. A szabadságharcban egy egész nép minden rendű és rangú embere hullatta együtt a vérét, hogy a nemzet felemelkedhessék. A 12 pont tömören, nagy mozgósító erővel öntötte szavakba a nemzet vágyait. Ma is polgárosodott Magyarországot kellene teremteni, amely méltó az európai nemzetek nagy családjához. Olyan hazát kell teremteni, ahol nemcsak a rövid időn belül meggazdagodott családok találják meg a számításukat, ahol az egyszerű ember is emberhez méltó módon élhet. Egy szebb jövő alapjait kellene megteremteni gyermekeinknek. Ez az út hosszú lesz. Rohan az idő, késésben vagyunk. Még nem tanultunk meg harmóniában, szeretetben élni. Feltehetjük a kérdést: tudunk-e összefogni a holnapért? Rendbe tesszük-e az emberi értékeket? Merítsünk erőt és hitet az elődök példájából, tetteiből. Nemzeti ünnepünk alakalmából, március idusán jó egészséget, boldogságot kívánok községünk minden családjának.
Pácsony, 2024. március 04.
Nagy István
polgármester