Önkormányzati tájékoztató

• Az egyedi szennyvíztisztító pályázat elkészítése rövid időn belül befejeződik. Néhány hatóság engedélyére várunk. 94 család írta alá a Megállapodást, amely kiemelkedően jó arányt jelent (több mint 90 %)

• A kultúrház előtti hársfák száraz ágait, a fagyöngyöket levágattuk. Lényegében így fiatalítottuk ezeket a szép fákat, melyeket elődeink az I. világháború pácsonyi hősi halottai emlékére ültettek. A temetőben 2 platánfát ültettünk. Reméljük, ugyanolyan szép, terebélyes lesz, mint amelyet sikerült „felnevelni”.

• Folyamatosan végezzük a fűnyírást a közterületeken és a házak előtti árkokat is kaszáljuk. Kérjük, hogy ahol fiatalok laknak, a gereblyézést végezzék el.

• Három új hirdetőtáblát állítottunk fel a régiek helyett. Ezeket a hirdetőtáblákat szép faragások díszítik, vigyázzunk rájuk. A táblákon csak az önkormányzat hirdetései jelenhetnek meg. Nem engedjük, hogy a színes, nagy plakátok eltakarják az Önkormányzat híreit.

• Szeretettel köszöntjük Magyar Istvánnét (Sári Nénit) és Baumgartner Jánosnét (Bözsi Nénit) közelgő 90. születésnapjuk alkalmából. (Sári Néni 1929. május 1-jén, Bözsi Néni 1929. május 3-án született.) Egész életútjuk, szorgalmuk, kitartásuk példa valamennyiünk számára. Jó egészséget, boldogságot kívánunk Nekik. A Miniszterelnök Úr Oklevelét, községünk ajándékát április végén adjuk át.

• Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Pácsony valamennyi családjának.

Pácsony, 2019. április 16.

Nagy István
polgármester


 

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.